HEO

Látod, ember? Küzdöttél hiába,
Bíztál Isten adott szavába',
Épp csak az imént emelték
Magasba bajnok kezed,
Társaid már az ellennel mulatnak,
Tán el is felejtenek.
Az élet már csak ilyen, most már te is tudod:
Kis harcok, nagy pénzek,
Színlelt csaták, fals remények.
A gazt egyszer hasba minek rúgod?!
Hazugul hörög, hogy hagyd,
Elfordulsz, s ujja már húzza a ravaszt.
Tépd ki tövestől, égesd el írmagját,
Pusztítsd el mindenét,
Mert az idő halad, eltelik néhány év,
S helyébe' találod örjöngő fiát.
Csak így élhetsz ezen a földön.
Tégy félre mindent, mit hazádban erkölcsnek hívtak,
Állj te is azok közé, kik csalnak!
Ölj te is bátran, ezt itt nem büntetik,
Csak élvezik.
Igen, tudom, te nem ilyen vagy,
Én kérlek, hidd el,
Nekem is jobban tetszik az Ember,
Az ember, aki él,
S nem gyilkol,
Ki gondolkodik, s tiszta álmait váltja valóra,
Nem húz elméket karóba.
Aki védi a gyengét, pajzsot tart fölé,
Támad gonoszt,
És igazat oszt.
Te ilyen vagy, erős és bátor,
De belőled kellene százszor
Ennyi, vagy ezerszer, s még,
Az mind nem elég.
Űznétek a vad hunyászt,
Kit előbb láttál többet is,
Azokat, kik az arannyal élnek,
Kezükben tőr, zsebükben méreg.
Megvesznek mindent, velőt, agyat,
S mi jó falat,
Fetrengenek a nap alatt.
Vért isznak veretes kupából,
Gigákon folyik a veres bor.
Csont, hús? Dögivel akad ott,
Hol ily sok a halott.
Nézd, amott szemgolyót esznek,
Minő aroma a gyilkos nyelvnek.
No lám, hisz ez a barátom szive,
Ide vele, izibe!
Oh, ez aztán a lakoma,
S mi utána jön: csoda.
Buja kéjjel mennek tusra
A női lábak magasba rúgva.
Mily gyönyör ez a testnek…
Ki meri mondani, hogy ne így éljek?!
Ja, te szólsz hozzám, hős vitéz?
Végül is ma győztél, s neked ez nem elég?
Kelj fel, vidd el jutalmad, a királynőt,
Megérdemled őt!
Mi?! Hogy az előbb nem így beszéltem?
Egye fene! Másképp véltem.
Nem vagyok bolond,
Nekem nem elég az, mi gondolat,
Az csak a gond.
Ah, tiszta álmok!
Csörgő pénzért mindent megváltok.
Enyém lesz az egész világ,
Elém hasal ember, állat, fa és virág.
Imádom a tiltott mámort,
Mit egy szép hölgy magán hord.
Kezem a lágy lankák ívét követi,
Lábam táncot jár,
A Halál magára vár,
A kaszát szögre veti,
Ő is jön a bálba
Tálakra hágva,
Ízleli azt,
Mit munkája mulaszt…
Te még nem mentél el, Hérosz?
Itt fekszel, hol nincs jó, csak rossz?
Úgy tudom, te a Jó bajnoka vagy,
Igazság, szeretet, áldás: ezek csak szavak!
Mondottam ember: ölj, s aztán,
Ha teli az erszény, bízva bízzál!

© Hajdú Ervin Ottó
~ 1990
Illusztráció: Hieronymus Bosch, Gyönyörök kertje