HEO

Két jóbarát sörözik egy kocsmában, s közben megváltják a világot, mint ahogy azt mindig is szokták a kocsmai beszélgetések során.

– No fene, még mindig vitatkoznak – és a sarokban lévő asztalnál ülő pár felé biccentett –, nem bírják abbahagyni.
– Az a baj manapság, hogy nem vagyunk elég elfogadóak egymással szemben, mindenki csak a saját hülyeségét szajkózza.
– Így van, egyre inkább ez dívik – értett egyet vele a barátja, s hüvelykujjával elkezdett lágy íveket rajzolni a poharán gyöngyöző párába –, de hát mit lehetne tenni?
– Szereted a céklát?
– Szeretem – kapta fel a fejét –, de hogy jön ez most ide?
– Az elfogadás olyan, mint a cékla. Engem például a cékla íze irritál, próbáltam már kóstolni többször is, vacak. Látod, te is, de a feleségem aztán meg végképp imádja, és én egyszerűen nem értem, miért. Mintha fát rágcsálnék. Ugyanaz az étel, ugyanaz a dolog, és teljesen másképp viszonyulunk hozzá.
Én azt mondom, hogy a világ többi dolgának megítélésével kapcsolatban is hasonló a helyzet.
A cékla tőlünk függetlenül is létezik, előttünk is volt, utánunk is lesz, de itt és most mi ketten másképp ítéljük meg. A magunk ízlésvilágában, a magunk rendszerében mindkettőnknek igaza van. Mindketten fel tudunk sorakoztatni érveket, mindkettőnk mögé népes tábor állna föl. És itt jön a lényeg! Ha elfogadja az ember, hogy egyes dolgokhoz mindenkinek más a viszonya, és szíve joga is, hogy más legyen, másképp lássa, és legfőképp nem akarja ráerőszakolni a másikra a saját nézőpontját, vélt igazát, konkrétan a mi esetünkben: nem akarom meggyőzni a feleségem, hogy ne egyen többet céklát, mondván hogy az szerintem eredendően vacak, úgy egyből könnyebb lenne az élet mind itt ebben a kis kocsmában, ott, annál az asztalnál is, de az lenne a tágas nagyvilágban is – és mélyenszántó monológja után húzott egy jó nagyot a korsójából. – Nem kéne mindenkinek észt, vagy épp demokráciát osztogatnia, se értelme nincsen, se nem származik belőle semmi jó.
– Micsoda bölcs gondolatok! A cékla, mint az elfogadás szimbóluma. Úgy néz ki, egyetlen sörtől filozófusra ittad magad!
– Ahogy mondod! – nevette el magát, majd kiitta az utolsó kortyokat is poharából. – No persze szép dolog a filozófia, meg a zen, de ettől még zavar az a sok hülye odakint az utcán. Irritál, kb. mint a cékla íze.

© Hajdú Ervin Ottó
Illusztráció: Anna Sulencka képe a Pixabay-en.